Maurocordato Sándor

A görög szabadságháború egyik hős bajnokát, később ügyes diplomatát, s jelenleg az újra felzilált és alig lecsillapított Görögország ügyeinek rendezőjét, miniszterelnökét mutatja ez arczkép. 

Maurocordato Sándor szül. 1791. febr. 3.(15.Vén Konstantinápolyban. Családja a törökországi legelőkelőbbek közé tartozik. Anyja Karadja herczegnö, olly nemzettség ivadéka, melly nem egy hoszpodárt adott Oláhországnak; atyja pedig egyenes ágon azon hires nagyúri fötolmácstól származik, ki szinte Maurocordato Sándor nevet viselt, s kit II. Lipót császár, azon érdemeiért, mellyeket Bécsnek a törököktőli felmentésében szerzett, birodalmi gróf rangjával tisztelt meg. Ugyanennek fia Miklós kezdé meg 1703-ban a fanarióta fejedelmek sorát az oláh-moldva tartományokban. 

Az irju Maurocordato Sándor igen jeles nevelésben részesült, részint az atyai háznál, részint a Kuru-Tsesme-i iskolában, mellyet Morusi Demeter alapitott, s akkori időben virágzó állapotban s jó hirben állott. Feltűnő volt kiváltképen azon könnyüség és gyorsaság, mellyet Maurocordato Sándor idegen nyelvek felfogásában és megtanulásában tanúsított. Már 10 éves korában jól irt és beszélt görög, török, persa, franczia és olasz nyelven, később még az angollal és némettel szaporitá nyelvtudományát. 1817ben nagybátyjával Karadja Jánossal Bukurestbe ment titkár minőségben, s gyorsan haladt fölfelé a hivatalos lépcsőkön. Ugyanez időben lépett a hetaeristák titkos szövetségébe , mellynek kitűzött czélja Görögország megszabadítása és újjászületése volt, s ezen társaság tanácsának tagjai közé ia besoroztatok. A mint 1818 végén Karadja herczeg váratlanul lemondott uralkodásáról, s helyébe Soutzo Sándor lépett, Maurocordato Európa legtöbb tartományát beutazván, végre Pizában állapodott meg, hol Argiropulo-val, ígnácz érsekkel, s több jeles görögökkel szakadatlanul fáradozott Hellasz felszabadításában. Itt tetette neki Sándor császár azon ajánlatot, hogy lépne muszka szolgálatba, de ö nem fogadta el a kecsegtető meghívást, nehogy terveiben hivatalos kötelességei hátráltassák. Midőn Ypsilanti a hetaeria főnöke Moldvában kitűzte a felkelés zászlóját, Maurocordato Sándor ellenzetté tanácsával a felkelést, mert semmi jót sem látott a jövőben. 

„Moldvában és Oláhországban nincs mit tenni. Siessen ön Szerbiát megnyerni és Macedóniába berontani. Ez a nekünk való tér." Ezt irta Maurocordato Ypsilantinak. És a mit barátjának tanácsolt, maga is a szerint cselekedett. 1821ben Jul. 10-kén egy brigg, muszka lobogóval hagyta el a marseillei kikötőt, Maurocordato és szövetséges bajtársai voltak annak födélzetén , franczia, sardiniai és német philhelle-nek, mind harczra készen és elszántan a félhold ellen. Maurocordato vagyonának legnagyobb részét ezen brigg és társai felszerelésére s hadiszerekre áldozá. A mint Mazlocem görög püspök ünnepélyes beszentelő áldásával elhagyá a kikötőt, hirtelen aláhullott a muszka lobogó, s „éljen a szabadság" felkiáltás közben a függetlenség zászlója foglalt helyett az árbocz hegyén. Aug. 3. szállott ki jó karban a kis csapat Missolunghyban. Maurocordato tetteit az itt következő háborúban a porta ellen, hely szűke miatt nem lehet elősorolni, elég legyen ide vonatkozólag annyit mondani róla, hogy mind hadvezéri, mind államférfiúi talentumáról fényes tanúságokat nyújtanak tettei, s hogy ezen nevezetes történeti esemény legtisztább jellemei élén foglal helyet Maurocordato Sándor, ő hirdette ki ama constitutiót, melly által Görögország ideiglenes rendszere szabályoztatott, s mint a végrehajtó bizottmány elnöke, ö irta alá az epidaurosi nemzetgyűlés összehívása után 1822. jan. 1-én kelt híres proclamatiót. — Lord Byron, ki legtevékenyebb s legáldozatkészebb barátja volt a görög ügynek, szorosan Maurocordatóhoz csatlakozott, s karjai közt is halt meg. Specteria hős védelmezése után, Kolokotronitól, elismert becsületessége daczára, üldöztetve, magánéletbe vonult 1825-ben; mindazáltal mindig fontos közbenjáró volt a kormány és philhellenek bizottmánya, az idegen hatalmasságok és ezeknek a görög partok körül szállongó csapatai között. Capodistrias kinevezésében nem vön ugyan részt, de ennek intézkedése alatt sem vonta meg hónától hasznos szolgálatát; elfogadott ugyanis egy küldetést Candia szigetre, s Toumbacissal egyetértőleg a flottát rendezte. Ottó király kiskorúsága alatt, miután kis ideig pénzügyminiszter és tanácselnök lett volna, előbb Münchenbe a bajor, később Londonba az angol udvarhoz küldetett követül. 1840-ben felszólítva, hogy ministeriumot állítson, erélyesen iparkodott a királyt rábírni, hogy az idegeneket, kik minden hivatalt elfoglaltak, távolítsa el, a közügyek kezelését alakítsa át, s nyújtson a nemzetnek bizonyos szabadság biztosítékot.

Minthogy a király ezeket vonakodott teljesíteni, Maurocordato elbocsáttatását kérte , a mellyet meg is kapott, magányába vivén nemzete szeretetét, tiszteletét. Mindenét a szabadság ügyének áldozván, bár huzamosb ideig kezében volt a hatalom, midőn hivatalából kilépett, vagyontalan volt. A kormány 7,200 drachma (933 pft.) nyugdíjjal kínálta meg, de ö azt el nem fogadta, miáltal még inkább emelkedett népszerűségében. Két év múlva 1843. Sept. 3.(15.)-én kitört a forradalom, mellynek következtében a király nemzetgyűlést hívott össze a közügyek fölött tanácskozni. Maurocordato ekkor Konstantinápolyban volt, a honnan Athénébe visszahivatván, mint missolunghyi képviselő, hat hónapig volt elnöke és vezetője a nemzetgyűlésnek. Ezen nemzetgyűlés a legzajosabb volt, mellyet valaha Görögország látott, de Maurocordato rendkívüli eszével s köztiszteletben álló népszerűségével uralkodni tudott minden pártok nehézségei fölött. Az alkotmány kihirdetése után 1844-ben, kedve ellen vállalta el a miniszterelnökséget. Rövid időn a legyőzött párttöredékekből erős ellenzék alakult, melly a minisztériumot keményen ostromolta. Maurocordato most is fentarthatta volna magát, ha a király támogatja, s bármi védeszközökbe, szükségesetében vérontásba is bele tudott volna egyezni. Maurocordato inkább átadta tárczáját a királynak, kinek szeretetével nem dicsekedhetett, s elfoglalta helyét a képviselők sorában, a hová egyszerre öt helyütt választatott meg. A titkos befolyások győzni kezdtek. Maurocordato s számos pártbarátai, azon ürügy alatt, hogy megválasztatásuk érvénytelen, a törvényhozásból kizárattak. Ezen perez óta, ámbár a nemzetgyűléstől távol, feje lön Maurocordato az ellenzéknek, melly erősen harczolt Koletti minisztériumának eljárása , s kezelése ellen. E haroz Koletti kora halálaié folyt.

A februariusi forradalom után demagóg kitöréstől tartva, felhagyott Maurocordato az ellenzék vezényletével, a nélkül hogy a kormányhoz csatlakozott volna. 1850 végén elvállalta a párisi követséget. Ugyanezen hivatalában vette hirét azon eseményeknek, menyeknek ez idén Görögország színhelye volt, mellyek következteben az éjszaki hatalmak ideiglenesen megszállották Piraeust. Ottó ismét viasza híta tauácsa élére hajdani miniszterét, s Maurocordato hódolt a meghívásnak. — Ezen meghivást és elfogadást ugy tekintik tapasztalt államférfiak, mint kezességet az iránt, hogy a görög kormány ezentulí eljárásaihoz a józan észt választá szövétnekül és sokkal több figyelemre méltatja a valódi nemzeti érdekeket, mint eddigelé cselekvé.